Boconád Község Polgármestere értesíti a tisztelt lakosságot, hogy a közmeghallgatás 2013. november 25-én 1700 órától lesz a helyi művelődési házban.
Kis István
polgármester
Boconád Község Polgármestere értesíti a tisztelt lakosságot, hogy a közmeghallgatás 2013. november 25-én 1700 órától lesz a helyi művelődési házban.
Kis István
polgármester
2013. november 11.
Néhány napon belül hivatalosan is megjelenik az a jogcímrendelet, amely alapján lehet pályázni térségünkben is turisztikai beruházásokra.
A támogatási kérelmet postai úton 2013. november 18. és 2013. december 13. között lehet majd benyújtani az MVH által rendszeresített és az MVH honlapján közzétett, a (2) bekezdésben meghatározott adattartalmú formanyomtatványon – a Törvény 16. §-a, valamint 21. §-a alapján az MVH és a LEADER HACS között létrejött delegálási szerződés szerint – a beruházás helye szerinti illetékes LEADER HACS munkaszervezeti irodájához.
Pályázni lehet falusi és egyéb, valamint nem kereskedelmi célú ifjúsági szálláshelyek létesítéséhez, meglevők fejlesztéséhez, továbbá agroturisztikai, lovas, vadász, erdei, horgász, vízi és borturizmushoz kapcsolódó épület, építmény kialakításához, bővítéséhez, átalakításához és eszközrendszer fejlesztéséhez.
További információkat a vonatkozó rendelet megjelenését követően teszünk közzé honlapunkon.
TTRM Munkaszervezet
Tájékoztatjuk Önöket, hogy az ünnepek miatti átszervezés alapján az alábbiak szerint változik a hulladékszállítás rendje.
2013. november 01 -e /péntek / helyett 2013. november 02 -án /szombat/
Kérjük Önöket legyenek szívesek a lakosság tájékoztatásában segítségünkre lenni.
Szíves közreműködésüket előre is köszönjük.
A településen a kéményseprő – ipari szolgáltatást 2013. október 10. napjától 2013. november 11. napjáig végzi a HM Tűzkév Kft.
Nyitva tartás:
Kedd: 8-12
Szerda: 13-15
Csütörtök: 13-16
Új szolgáltatás az Orvosi Rendelőben!
Októbertől minden hónap 2. és 4. hetének csütörtökén ¾ 7- ¾ 8-ig ingyenes vérvétel az orvosi rendelőben.
Első vérvétel időpontja: 2013. október 17. ¾ 7- ¾ 8-ig
Intézményvezető: Juhászné Kiss Edit
dr. Mihályfi György háziorvos
Szabari Miklósné betegápoló
Káli Béláné orvos-írnok
Szabó Lászlóné védőnő
3368 Boconád, II. Rákóczi F. u. 1.
Tel.: 36/484-052, 36/898-178
Fax: 36/484-052
Pénztári órák:
Hétfőtől csütörtökig: 800-1200 és 1230-1500
Péntek: 800-1200
A hagyomány szerint a falu eredete a mostanitól 1 km-re fekvő Dobogó-parton állott, a régi templommal együtt. Erre utalnak a feltárt bronzkori eszközök, honfoglalás kori sírok.
Boconád említése 1289-ből BOCHANAD néven található. 1331-ben a Domoszlai családé, ennek kihaltával 1418-1492-ig a Rozgonyiak birtoka. 1552-ig a Kompoltyaké, majd az Országh családé. Az 1549-52-közötti török pusztítás nyomán néptelen , 1635-ben újra lakják, de a rácok 1706-ban újfent elpusztítják. Véglegesen 1712-ben népesült be. 1715-től a 19. szd. Második feléig két család: a Szeleczky Márton generális, Pest megye alispánja , valamint Almásy János tulajdona.
1741-ben Szeleczky Márton -magtalan lévén – javait testvére két fiának Imrének és Márton Sámuelnek adta örökül. Szeleczky Imre fia volt az a Szeleczky II Márton aki Boconádon 1760-ban kastélyt, 1770-ben templomot, 1775-ben róm. kat. plébániát építtetett.
Szelecky II Márton 1798-ban bekövetkezett halála után birtokát fia Szeleczky III Márton örökölte, majd 1818-bani halála után özvegye Gosztonyi Apollónia lett a falu birtokosa. Gosztonyi Apollónia 1847-es végrendeletében a testvéreit: Antalt és Alajost tette örökössé.
A Gosztonyiak majd egy évszázadon át éltek a boconádi birtokon. Földi maradványaik a helyi róm.kat. templom kriptájában nyugszanak.
Boconádon az 1930-as összeíráskor 418 lakásban 2279-en éltek, többségük őstermelő, kevés kisiparos, kereskedő, közalkalmazott. Határa 5142 kat,holdat tett ki, fő termék a búza volt. E mellett takarmánynövényeket, dinnyét, mákot termeltek A községben a villanyt 1931-ben vezették be. 1949-ben már 2323-an lakják Boconádot.
Jelentős gazdasági átalakulás az 1948-as közös gazdaság megalakítása 25 családdal a Gosztonyi –tanyán. Az első Termelőszövetkezet 1959-ben Búzakalász néven alakult. Időközben a Petőfi Tsz is létrejött,aztán ezek Egyesült Tarnamenti TSZ néven integrálódtak.
A rendszerváltás után a piacgazdaság nyomán ismét kisebb egységekre szabta a mamut birokot Napjainkban a lakosság egy része őstermelő, szövetkezeti tag, más részük a környező ipari létesítményekben dolgozik. Elenyésző a munkanélküliség.
A község p e c s é t j e 1669-ből való, a kettéosztott címerpajzs egyik részében ökörfej, a másikban ekevas. Alatta körirat. Boczonad taxas 1669.
Feltöltés alatt!