
TTRM Munkaszervezete
TTRM Munkaszervezete
Felkérhetik személyijövedelemadó-bevallásuk elkészítésére a NAV-ot a közfoglalkoztatottak is, ha tavaly csak munkaviszonyból származó keresetük volt.
Közfeladatot ellátó szervezetek (pl. helyi önkormányzat, költségvetési intézmény, egyház, közhasznú szervezet) közfoglalkoztatás keretében foglalkoztathatnak 16. életévüket betöltött álláskeresőket. Ebből a közfoglalkoztatási jogviszonyból származó jövedelem adóköteles, tehát arról személyijövedelemadó-bevallás formájában kell számot adni. Ennek benyújtási határideje 2014. május 20.
A munkaviszonyban állók, így a közfoglalkoztatott magánszemélyek is kérhetik a NAV közreműködését az szja-bevallás elkészítésében. Ehhez 2014. február 17-éig az egyszerűsített bevallás választására szolgáló 1353NY jelű nyilatkozatot kell kitölteni és a NAV-hoz postán, vagy Ügyfélkapun keresztül eljuttatni, vagy személyesen leadni az ügyfélszolgálaton. A nyomtatvány letölthető a NAV honlapjáról, ahol részletesen szerepel, milyen típusú jövedelmek mellett kérhető az egyszerűsített bevallás elkészítése.
Nemzeti Adó- és Vámhivatal
Észak-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága
A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság 2013. november 25-én elindította az okos-telefonokra valamint táblagépekre kifejlesztett, országosan és ingyenesen elérhető veszélyhelyzeti tájékoztató rendszert. A rendszer fejlesztése során a hivatásos katasztrófavédelem egy olyan új informatikai megoldást keresett, amely megfelel a mai kor igényeinek, eljuttat minden olyan információt a felhasználókhoz, amelyek segítik az állampolgári öngondoskodást, és nem utolsó sorban a használók a lehető leggyorsabban és hiteles forrásból értesülnek az ország egészét, vagy egy-egy adott területet érintő veszélyhelyzetről, káreseményről a nap 24 órájában.
A veszélyhelyzeti értesítési szolgáltatás (a továbbiakban: VÉSZ) segítségével az okostelefonnal rendelkezők azonnal tájékozódhatnak lakóhelyük, úti céljuk által érintett területek, figyelt útvonalak, megyék, vagy akár az egész ország aktuális helyzetéről, a kiadott figyelmeztető és riasztási jelzésekről. A VÉSZ – egyebek mellett – meteorológiai, közlekedési vonatkozású tudnivalókról tájékoztat, de ugyanúgy megjelennek rajta bizonyos tűzoltói beavatkozások is.
Az alkalmazás képes földrajzi szűrésre, hang- és fényjelzést is tud adni. 2014. január elején elkészült az alkalmazás IOs operációs rendszerre optimalizált verziója, így a rendszer az Android, Windows 8, Windows Phone és IOs operációs rendszereken mindenki számára elérhető, letölthető, akár a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság központi honlapjáról is.
(www.katasztrofavedelem.hu)
Az alkalmazás segítségével háromfajta jelzés érkezik a felhasználókhoz: a kéken jelölt tájékoztatás, a sárga színkódú figyelmeztetés, valamint a piros színű riasztás. Mindenki maga dönti el, milyen földrajzi területről kíván információt kapni, milyen szintű jelzést szeretne fogadni, sőt, mindegyikhez külön hangjelzés is beállítható. A szöveges információ mellé térképes megjelenítés is társul. A VÉSZ – beállítástól függően – érzékeli, ha a felhasználó belép egy-egy olyan zónába, ahol valamilyen jelzés van érvényben, és automatikusan megküldi a szóban forgó tájékoztatást, figyelmeztetést vagy riasztást. A VÉSZ-nek az is nagy előnye, hogy csekély adatforgalmat generál, a ma kapható mobilinternet-csomagokban lévő adatmennyiség elegendő hozzá.
A VÉSZ-t a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szakemberei kezelik és látják el tartalommal, a felhasználók így nem csupán a katasztrófavédelem jelentősebb, éppen zajló beavatkozásairól, de a forgalmasabb útvonalakat érintő közúti balesetekről és útviszonyokról, Magyarország aktuális időjárási körülményeiről, valamint a veszélyhelyzeteket érintő tudnivalókról és teendőkről is első kézből értesülhetnek.
2014. január 7-én befejeződött az üzemszerű teszt időszaka, így most már normál üzemmódban fut a szolgáltatás, a jövőben már az alkalmazás végleges változata tölthető le a készülékekre. Az elmúlt hetekben a fejlesztők egy sor területen módosították, javították az alkalmazást: az applikáció egyebek mellett gyorsabb lett, javult a memória- és az akkumulátorhasználat, megoldódott a korábbi értesítések törlése, a térképi megjelenítés, illetve az újabb android-verziókon is elérhetővé vált az alkalmazás.
Az okostelefonnal, táblagéppel rendelkezőknek javasoljuk, hogy telepítsék a katasztrófavédelem „VÉSZ” alkalmazását, hiszen azonnali, gyors és naprakész információhoz juthatnak a meteorológiai helyzetről, az útviszonyokról és az aktuális tűzoltói beavatkozásokról is egyaránt.
2014. január 24.
Végre elérhetővé vált a Tisza-Tarna-Rima mente öröksége c. elektronikus könyv, amely a Kápolna Községért Közalapítvány által benyújtott és elnyert Leader pályázat révén valósulhatott meg.
A projekt a Tisza-Tarna-Rima Mente LEADER Egyesület területén lévő 34 település (hevesi, füzesabonyi járás) földrajzi, régészeti, történeti, kulturális és néprajzra vonatkozó ismereteit szakemberek feldolgozásában mutatja be. Az ismeretanyagot webes felületen, nyomtatható verzióval és CD formátumban rögzítették.
Az elektronikus könyvvel az volt a cél, hogy az összegyűjtött és feldolgozott ismeretek mindenki számára (iskolák, könyvtárak, magánszemélyek) elérhetőek legyenek. A projekt internetes platformon használható. Tematikus modulok biztosítják az anyagban az egyszerű, gyors eligazodást.
A pályázatot benyújtó Közalapítvány fő törekvése, hogy a 34 település fiataljai és a felnőttek megismerjék szűkebb hazájuk, szakértők által megírt földrajzi, régészeti, történeti, kulturális, néprajzi ismereteit, ezért, hogy érdekessé váljon a gyerekek számára az ismeretanyag, megjelenítése több esetben játékos és rejtvény-formát ölt.
A projekt az eseménytörténetet 1945-ig, a kulturális örökséget napjainkig dolgozza fel. Elérhető a www.ttrm.hu internetes oldalról.
TTRM Munkaszervezete
Árvíz: a folyó vízszintje hóolvadás, jégtorlódás vagy heves esőzések miatt megemelkedik, majd kilép a medréből és elárasztja a vidéket. Víz alá kerülhetnek lakot települések, ipari és más objektumok, termőföldek; sérülhetnek a víz, gáz, villamos- és hírközlő berendezések; fertőzés és járványveszély alakulhat ki. A védekezés elősegítése mellett fontos, hogy legyünk felkészültek az esetlegesen kialakuló árvízi, belvízi károsító jelenségekkel szemben.
Megelőzés szempontjából fontos, hogy a belterületi vízelvezetők állapota folyamatosan megfelelő legyen, ezért valamennyi telektulajdonos köteles az ingatlana előtti vízelvezető árkot, átereszt tisztán tartani.
Készüljön fel!
Magatartási szabályok árvízveszély, kitelepítés esetén
A megáradt folyóvíz kiszámíthatatlan, ne menjen bele!
Ha elöntött területen, úttesten gyalogosan kell áthaladnia, legalább ketten induljanak el, hogy segítséget tudjanak nyújtani egymásnak. Előtte győződjön meg a víz mélységéről, és vegyen fel megfelelően védő lábbelit. A leszakadt villanyvezeték életveszélyes!
Veszélyhelyzeti csomag: könnyen szállítható, max.. 20 kg súlyú, feltüntetve rajta a tulajdonos neve.
A csomag tartalmazza:
Tudnivalók a visszatelepítésről
A veszély elmúltával a kitelepített lakosság visszatér a lakóhelyére. A visszatérés lehetőségének a megállapítása a katasztrófavédelmi és a vízügyi szakemberek feladata. Akiket szervezett formában telepítettek ki, azokat szervezett formában telepítik is vissza. Amennyiben önállóan tér vissza, ezt feltétlenül jelezze lakhelyén.
Szélvihar: a 70 km/h-nál erősebb szélvihar emberre, állatra veszélyes viharkárokat okozhat.
Megelőzés szempontjából fontos, hogy lakóépületeink karbantartottsága folyamatos legyen (tető- kúpok rögzítése, sérült cserepek cseréje, széldeszkák alkalmazása, esőcsatornák rögzítése stb.). Kísérje figyelemmel az Országos Meteorológiai Szolgálat médiákban leadott közleményeit! Riasztási fokozat elrendeléséről az önkormányzat is tájékoztatja a lakosságot.
Mi a teendő szélviharban?
Hogyan védekezzünk szélvihar ellen, ha szabad ég alatt tartózkodunk?
Óvintézkedések az épületen belül:
Tarnamérai Közös Önkormányzati Hivatal a „Közszolgálati tisztviselőkről szóló” 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet Tarnamérai Közös Önkormányzati Hivatal titkársági és pénzügyi ügyintéző munkakör betöltésére.
A közszolgálati jogviszony időtartama: határozatlan idejű közszolgálati jogviszony
Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő
A munkavégzés helye: Heves megye, 3368 Boconád, Szabadság tér 1.
Ellátandó feladatok: Osztott munkakörben titkársági és pénzügyi feladatok ellátása
A kirendeltség iratkezelési feladatainak ellátása, a papíralapú és elektronikus úton érkezett adatforgalom bonyolítása (postabontás, iktatás, postázás), kimenő levelek postára történő előkészítése. Iktatás végzése, előadói munkanapló vezetése, kézi és gép irattárazási feladatok ellátása. Polgármesteri és aljegyzői levelezések, beszámolók, szerződések, szabályzatok gépelése, egyéb nyilvántartások vezetése. Létszám és szabadság-nyilvántartás vezetése. A képviselő-testület és bizottságai döntéseinek előkészítése, előterjesztések, határozati javaslatok készítése, az ülések jegyzőkönyveinek elkészítése és az ehhez kapcsolódó adminisztrációs tevékenység. Házi pénztárosi feladatok ellátása, települési adóigazgatási feladatok végzése.
A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök: A kirendeltség iratkezelési feladatainak ellátása. Polgármesteri és aljegyzői levelezések, beszámolók, szerződések, szabályzatok gépelése. Nyilvántartások vezetése. Képviselő-testület és bizottsága jegyzőkönyveinek elkészítése és az ehhez kapcsolódó adminisztrációs tevékenység. Házi pénztár, pénz- és értékkezelés, adóigazgatási hatósági feladatok ellátása és analitikus nyilvántartása.
Jogállás, illetmény és juttatások: A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a „Közszolgálati tisztviselők jogállásáról szóló” 2011. évi CXCIX. törvény rendelkezései az irányadók.
Pályázati feltételek:
A pályázat elbírálásánál előnyt jelent: Közigazgatásban szerzett – Legalább 1-3 év szakmai tapasztalat,
Előnyt jelentő kompetenciák:
A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások: Szakmai önéletrajz; motivációs levél; 30 napnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítvány; végzettséget, szakképzettséget és szakmai gyakorlatot igazoló okirat másolata; nyilatkozat arra vonatkozóan, hogy a pályázati anyagban foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggésben szükséges kezeléséhez hozzájárul; nyilatkozat arra vonatkozóan, hogy a pályázati anyagban foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggésben szükséges megismeréséhez hozzájárul
A munkakör betölthetőségének időpontja: A munkakör legkorábban 2014. január 1. napjától tölthető be.
A pályázat benyújtásának határideje: 2013. december 17.
A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Dr. Holló Ágnes nyújt, a 36/484-055 -os telefonszámon.
A pályázatok benyújtásának módja:
A pályázati eljárás, a pályázat elbírálásának módja, rendje: Boconád Község polgármesterének és a Boconádi Kirendeltséget vezető aljegyző véleményének kikérésével és egyetértésével a jegyző dönt.
A pályázat elbírálásának határideje: 2013. december 18.
A munkáltatóval kapcsolatban további információt a www.boconád.hu honlapon szerezhet.
Befejeződött a hulladéklerakó rekultivációja Boconádon >>